Nemi erőszak

Már megtörtént. Ezen változtatni nem tudsz. Tudom, nem könnyű elfogadni a tényt, és együtt élni az ebből született tehetetlenség érzésével. És azt is tudom, hogy a történteket sem könnyű sem feldolgozni, sem elfeledni. Az ember nem felejt. Félreteheted, kikerülheted, vagy mélyen elrejtheted, csak hogy ne kelljen szembenézned vele, de tudd ,hogy elfelejteni soha nem fogod. Olyan érzés ez, mint, ha elvettek volna tőled valamit. Valamit, miről azt hitted, hogy csak te adhatod oda. Csak, mikor Te akarod, s csak annak, kinek Te akarod. Kitépték belőled, megfosztottak tőle téged. És nem tehettél érte semmit. Semmit.

Talán azt hiszed, hogy igen és ennek feltételezése lelkiismeret furdalással töltött el, minek eredményeképp önmarcangolásra kárhoztattad magad. Hatására bűnös és becstelen érzetek fészkeltek beléd, miközben tudod, hogy nem becstelen, hanem megbecstelenített vagy. De a fájdalom újra visszalök a mi lett volna ha, és a biztos tehettem volna valamit ördögi mozdonyába, mi mögött a már jól ismert önmarcangolós vagonok sorakoznak. És mindeközben nem veszed észre, hogy a vonat körbe-körbe zakatol a lelkiismeret furdalásból kovácsolt síneken. És minél többet fűtöd szorongató gondolataiddal, annál gyorsabban szeli a köröket. Bár egyszer-egyszer behúzod a fékeket. De csak a dühös szikrák vakítják szemed, mik ráadásképp forróságukból adódóan meglágyítják a fémet, s ezzel tökéletesen ráillesztik a kerekeket a sínekre. Mond. Jó ez így?

Az is lehet, hogy e sorokat olvasva veszed csak észre, hogy már rég túlléptél rajta. Vagy csak azt gondolod, hogy igen, mert olyannyira letagadod, hogy magad is elhiszed, miközben az álmaid mást láttatnak veled. Nem tudom melyik a jobb. Letagadni, és jó mélyre rejteni, vagy tudomást véve róla az ördögi köröket futni. Tudod mit? Mégis tudom. Egyik sem jobb, vagy rosszabb. Éspedig. Tudni róla annyit tesz, hogy bár elismered létezését, s közelségét, és igazából pont a közelsége miatt könnyen túlléphetnél rajta, hisz csak át kellene dugnod a fejed, hogy meglásd mögötte a szabadságot, de a hatásai olyannyira elbódítanak, hogy sem erőd, sem bátorságod nincs rá, esetleg eszedbe sem jut. Vagy letagadni, a mélységbe letaszítani, miközben a külvilágban meglátott bármily esethasonlóság tükröződése, mi ezt az emléket ébresztené fel benned, azonnali kényszeres ellen cselekvésre késztetnek mind tettileg, mind gondolatilag, ezzel a tettel locsolgatva a mélységben elásottat. Vajon mikor nő ki Téged?

Mind az elfojtása, mind a benne leledzése kihat életedre, szexualitásodra, kapcsolataidra és sok másra, miről azt hinnéd, hogy köze sincs. Nem éri meg. Nem teszel mást, mint folytatod, mit anno veled tettek. Megfosztod magad. Mégpedig attól a lénytől, attól a csodálatos lénytől, aki vagy. És nem csak magadat, ezzel együtt környezetedet is. Mond. Vajon megéri?