Családon belüli erőszak

Néha azt kívánjuk, bárcsak fizikailag fájna, mikor lelkileg fáj,

néha azt kívánjuk, bárcsak lelkileg fájna, mikor fizikailag fáj,

… akkor, mikor a szerettünk bánt.

Ha gyermek vagy „még nem tehetsz semmit”, ha felnőtt vagy, „már nem tehetsz semmit”. Így e sorokat most nem neked írom, hanem annak, ki magára veszi.

Ha gyermek az áldozat.

Egy gyermeknek a legfontosabb érzelem az életében a biztonság. Biztonság, mit csak a család adhat meg. Ha nem kapja meg, magába fordul és teljesen hátat fordít a világtól, ettől a világtól. Így hát olyan álomvilágba menekül, ahol megépíti a saját biztonságát a saját képzeletvilágában, miközben a felszínen megtörik a kapcsolata a külvilággal. Mindeközben egy bizonyos ponton túl olyan személyiség torzulások következnek be, amit helyrehozni már nemigen lesz esélyünk. Egész életére kihatással lesz, mi megállíthatatlan folyamatként pusztítja majd egész élete végéig. És nem csak magát rombolja vele, hanem mindenkit, kivel érzelmi kontaktba kerül. Akit védenie kéne, ő maga fogja kilökni a biztonságot nyújtó ajtókon kívülre. Sem helytelenségét, sem következményeinek súlyát nem ismeri föl, mert nem is tudja, hogy következménye és súlya van. És tudod, hogy ezt még természetesnek is veszi? Nem is tudja másképp és nem is tud mást tenni, mint azt adni, mit ő is kapott, látott egykoron a családjától a szeretteitől, Tőled, Tőletek. Mit lehet te sem tudtál anno, hogy ezt adod, hogy ezt láttatod.

Hogy milyen formában közvetíti azt, az már tőle függ. Egy biztos. Ha szeretetet kapott, szeretetet ad majd. Ha pusztulatot kapott, pusztítani fog majd. És lehet, hogy értetlenül állsz majd a dolog előtt és ezért is büntetni fogod.

Így hát ne tedd ezt. Gondold meg, s gondold át tetteid. Ha így látod helyesnek, tedd. De tudd, hogy, mi lesz, ha felnő(tt) a gyermeked.