A test tánca – élménybeszámolók

Én kb. egy évvel ezelőtt tévedtem el Hiutuhoz. Szeretek táncolni és megfogott, amit a honlapján a Test Táncáról írt. A korlátozás nekem sem volt könnyű, kedves Hemues, de a tánc annál inkább. Fantasztikusan élveztem, csak úgy repültek az órák. Igaz, utána úgy beállt a derekam, hogy hetekig szenvedtem vele (de persze nem volt véletlen). A táncotkésőbb megismételtem, azután jött a Személyiségek Tánca. Az sokkal keményebb volt, nagyon is feszegette az egóm határait, voltak menekülési vágyaim. Ugyanígy voltam a táborral is, sok félelmet hozott felszínre. Időközben sokszor előfordultam a pénteki táncos medin és a csendesen is. Segítenek feloldani a heti stresszt és fent tartani a fejed a víz felett. Könnyűnek érzem magam utána, nagyon jó érzés.

Nos, ez alatt az egy év alatt az életem minden fontos területén hatalmas változások indultak be, amik azóta is tartanak, hál Istennek. Elköltöztem otthonról, eladósodtam 🙂 érte, de egy percig sem bánom, boldogságos érzés a saját teremben lenni. A munkahelyemen kineveztek, 15 éve vagyok ott és nem nagyon kapaszkodtam karrier után, de azért persze jó lett volna. Most szinte magától történt minden, nem is tettem érte különösebben. Kaptam két embert, és milyen az élet – mostmár persze sokkal könnyebben észreveszem a dolgokat, nem kell azorromat beleverni – szóval azt akarom mondani, hogy egyikük olyan, amilyen én is mindig szerettem volna, míg a másik amilyen ehelyettvoltam és némelykor vagyok is még. Hatalmas tükröt tartanak elém és nagyon szeretem figyelni őket, sok mindent felhoznak bennem és az ő hatásukra is változom. És ami a legjobb. Ledobtam végre egy olyankorlátot, amit 25 éve cipelek. Nekem ez egy olyan fal volt, amit kezdtem azt hinni, hogy sosem ugrok át ebben az életemben. Hihetetlenül felszabadító. Épp karácsony előtt történt, ennél jobb ünnepet és jut eszembe évfordulót, majdnem pontosan azon a napon, amikor az első Test Táncán voltam :))

Most a Test Útja I-et végzem éppen és kíváncsian várom, mit indít be és hoz fel. Nagyon szupernek találom, habár már itt az I-en vannak nehézségeim, főként az elmém áll ellen és próbál bojkottálni, néha nem eredménytelenül. Sok mindent szeretnék még változtatni az életemen, de máris többet sikerült az elmúlt egy évben, mint előtte egész életemben. Sokáig az a típus voltam, aki rengeteget olvas és sokat tud beszélni a tudatosodásról és az Útról, de vajmi kevés eredményt mutathat fel. Egyébként nekem azért is a Test az alap ebben az egészben, mert minden fejlődési szakaszomban valami testi fájdalom jön elő, amitől nemszabadulok, bármit is csináljak, sőt minél inkább kezelném, hogy elmúljon, annál rosszabb. Látszólag semmi oka és azt sem tudom, mitől jön elő, de előjön.Még mindig hosszú út áll előttem, sok gátlásom van, amiktőlszabadulnék végre, hogy tényleg tudjak ÉLNI. Tudom, hogy most a jóúton vagyok. Van segítségem, aki olyan módszereket mutat, ami nekem való, “kompatibilis” azzal, aki most épp vagyok és ez nagyon fontos,örülök, hogy nekem sikerült rátalálni.

Hiutu, nagy ölelés neked 🙂

Októberben végeztem el a Test tánca tanfolyamot. Akkor feltárult előttem,hogy már gyerekkoromban kialakult bennem különböző élmények hatására az, hogy elfojtsam az igazi vágyaimat,mert soha nem azt kaptam, amit szerettem volna. Erre a 2. napon jöttem rá, amikor “lemerültünk” önmagunkba,mert egy ezzel kapcsolatos fájdalmas emlék tört felszínre lelkem eltemetett mélységeiből. Elementáris erővel ütött meg, hogy milyen erős bennem a megfelelelési kényszer mindenki felé. Annyira, hogy ez önnön lényem rovására ment. Soha nem volt önbizalmam, mindig kevésnek éreztem magamat. Sírva értettem meg, hogy ezzel a kényszerrel hogyan pusztítottam önmagamat.Merthogy nem voltam boldog, hisz a külvilág nem adta azt, amit szerettem volna.

Az önbecsülés hiánya miatt eddig csak olyan párkapcsolataim voltak, amik hozzám méltatlannak bizonyultak.

Épp a tanfolyam előtt 3 nappal költöztem össze egy pasival,és a tanfolyam feltárta,hogy nem is vágytam rá igazán, csak elfogadtam,mert nem volt más jelentkező.

Ekkor még nem tudtam visszalépni. Csalódottságot éreztem a tanfolyam után,mert úgy hittem, rajtam senki nem tud segíteni. Hiutu biztatott, hogy elindult a változás, csak idő kell. Azóta eltelt egy hónap. Észrevétlenül átalakultam. Végre van önbizalmam, és önbecsülésem. Kialakult egy stabil értékrendem. Megértettem, hogy követnem kell a vágyaimat, nem szabad őket feladni senki kedvéért.

Szakítottam a barátommal,aki tőlem alacsonyabb szellemi és spirituális szinvonalú. Elhatároztam,hogy többet egy pasihoz sem hajolok le. Addig, amíg nem találok magamhoz méltó társat, inkább egyedül élek. Csökkent a megfelelési kényszerem is.

Szembe mertem nézni az önbecsapásaimmal.

Végre jól érzem magam önmagammal,érzem magamban az erőt, hogy bármit hoz is az élet, önmagamra mindig számíthatok. Új ez az érzés, de örömmel ízlelgetem.

Mindent köszönök.” Judit

Októberben végeztem el a Test tánca tanfolyamot. Akkor feltárult előttem,hogy már gyerekkoromban kialakult bennem különböző élmények hatására az, hogy elfojtsam az igazi vágyaimat,mert soha nem azt kaptam, amit szerettem volna. Erre a 2. napon jöttem rá, amikor “lemerültünk” önmagunkba,mert egy ezzel kapcsolatos fájdalmas emlék tört felszínre lelkem eltemetett mélységeiből. Elementáris erővel ütött meg, hogy milyen erős bennem a megfelelelési kényszer mindenki felé. Annyira, hogy ez önnön lényem rovására ment. Soha nem volt önbizalmam, mindig kevésnek éreztem magamat. Sírva értettem meg, hogy ezzel a kényszerrel hogyan pusztítottam önmagamat.Merthogy nem voltam boldog, hisz a külvilág nem adta azt, amit szerettem volna.

Az önbecsülés hiánya miatt eddig csak olyan párkapcsolataim voltak, amik hozzám méltatlannak bizonyultak.

Épp a tanfolyam előtt 3 nappal költöztem össze egy pasival,és a tanfolyam feltárta,hogy nem is vágytam rá igazán, csak elfogadtam,mert nem volt más jelentkező.

Ekkor még nem tudtam visszalépni. Csalódottságot éreztem a tanfolyam után,mert úgy hittem, rajtam senki nem tud segíteni. Hiutu biztatott, hogy elindult a változás, csak idő kell. Azóta eltelt egy hónap. Észrevétlenül átalakultam. Végre van önbizalmam, és önbecsülésem. Kialakult egy stabil értékrendem. Megértettem, hogy követnem kell a vágyaimat, nem szabad őket feladni senki kedvéért.

Szakítottam a barátommal,aki tőlem alacsonyabb szellemi és spirituális szinvonalú. Elhatároztam,hogy többet egy pasihoz sem hajolok le. Addig, amíg nem találok magamhoz méltó társat, inkább egyedül élek. Csökkent a megfelelési kényszerem is.

Szembe mertem nézni az önbecsapásaimmal.

Végre jól érzem magam önmagammal,érzem magamban az erőt, hogy bármit hoz is az élet, önmagamra mindig számíthatok. Új ez az érzés, de örömmel ízlelgetem.

Mindent köszönök.” Judit

Hiutu tánca alatt megéled önmagad (ha azt kell), megélsz olyan dolgokat, amiket a tudat (Egó) elfojt benned. Megéled azt, amire csak vágysz, de nem mersz. Megéled azt, amit az egód nem akar, de a lelked igen. Belecsöppensz egy olyan világodba, amiről még az álmaidban sem találkoztál. Elrepülsz oda, ahol a vágyaid születnek. Megérted mi a valóság. Megérted a saját valóságodat.Rádöbbensz, hogy ki vagy. Rádöbbensz, hogy vagy.

Sál? Ha eljutsz egy szintre, már nem is kell. 🙂 Addig viszont segít, hogy még jobban magadba tudj Figyelni.

Valahogy így 🙂

Én is leírom a mostani 3-napos Test-Tánca “élményeimet”.

Első nap nagyon érdekes volt számomra, az egóm elkezdett tombolni. Ez azt jelenti, hogy különböző személyiségeim jöttek föl, és rakódtak ki az arcomra.

Nem tudom veletek előfordult-e már ilyen, de velem mostanában rendszeresen megesik, hogy a mozgó meditáció (vagy a test tánca) alatt elkezdek “grimaszokat vágni”. A legkülönfélébb hülye arckifejezések ülnek ki az arcomra, és pillanatok alatt több személyiségem is végigélem. Ami külön furcsa, hogy azóta kicsit más az arcbőröm, mintha rá lenne rakódva valami viaszos maszk – nagyon érdekes 🙂

A második nap aztán végleg betett. Egész nap nyomott voltam, aztán a szív gyakorlatok alatt volt nálam egy nagy krach.

Hiutu kiabál a lemenős/följövős gyakorlat után, hogy “mosolyogjatok!” erre énrám akkora fájdalom tört, hogy nemhogy mosolyogni, de még sírni isképtelen voltam.

Ezek után olyan érzésem volt végig, mintha a szívembe vágtak volna egy tőrtés kettéhasadt volna. Végig egy mély depresszió-gödörben voltam, és ez valahogy más volt mint az eddigiek, mert hihetetlenül mély fájdalom társult hozzá.

Olyan volt mintha ez a fájdalom nem ebből az életből jött volna, hanem egyszerre több előző élet fájdalmát és mélységes bánatát éltem volna meg. Még soha nem történt velem ilyesmi.

Arról nem is beszélve, hogy a 2. szint alatt és után, új léptékét tapasztaltam meg önnön agressziómnak. Már a test tánc alatt is amikor hozzám ért valaki, legszívesebben leütöttem volna.

És ami a legdurvább az egészben, hogy eddig amikor jött az agresszió, egy mély szúró nyomást éreztem a szívemben – nyomon tudtam követni a folyamatot. Most, ez a nyomás eltűnt – ugyanakkor az agresszióm most olyan, mintha nem is kötődne helyhez! Olyan mintha körülöttem lenne, és tegnap töbször előfordult hogy minden előjel nélkül rámtört, miközben nem is éreztem ezt a nyomást és nem tudtam megfogni az érzetet!

A harmadik nap az elengedés napja volt. Szinte végig az elmémben voltam, viszont a megszokottnál többször és jobban tudtam figyelemmel kísérni a folyamatot – vissza-vissza zökkentem a jelenbe. Külön érdekesség, hogy végig olyan érzésem volt, mintha be lennék zárva az elmémbe, és körülöttem egy sokkal tágabb, teljesen más világ lenne. Olyan érzésem volt mintha egy áttörés határán lennék, de a nagy robbanás amire vártam elmaradt 🙂

Ami pedig a három nap alatt külön csodálatos élmény volt, az a gyakorlatok. Eddig akárhány tanfolyamon voltam, mindig jött a kétkedés, hogy vajon jól csinálom-e, nem érzek semmit akkor biztos rosszul csinálom stb. Az utóbbi időben ez kezdett elmúlni, és a folyamat a test táncán teljesedett ki – teljesen lazán, és főleg ÉLVEZETTEL csináltam a légzéseket, kifejezetten jól esett a dolog.

Hát nekem ennyi volt ez a három nap, elég durva.

Tegnap voltam a Test Útján és nagyon komoly volt, Hiutunak nagyon nagy tervei vannak ezalatt a három hónap alatt, úgyhogy mindenkinek bátran ajánlom a tanfolyamot – aki kihagyja, később nagyon bánni fogja. Tudom, hogy sokatoknak nincs pénze, dehát az ég szerelmére, a tudatos teremtést is meg kell tanulni! Mikor akarjátok, ha nem most? Mert ha valamit tényleg NAGYON akartok, össze fogjátok rá tudni szedni a pénzt.

Megpróbálom összefoglalni a Hiutuval való találkozás előtti, és az azt követő életemet.

Az életem egy átlagos mai nő életéhez volt hasonlítható: szegény, szeretetteljes családban lévő gyerekkor, házasság, válás, gyereknevelés egyedül, karrierépítés, anyagiak megteremtése, hosszabb-rövidebb kapcsolatok halmozása, stb. A határozottság, a keménység, alkalomadtán a gyengédség és a kedvesség kisérte az életemet, előtérben a férfi energiákkal.

Aztán egyszer csak bekövetkezett a un. felébredés időszaka, amikor tudtam, hogy mindaz amit csinálok jó nekem, legalábbis az akkori életemben, de valami mégsem gömbölyű. Ezután kezdtem keresni, ugyan akkor még fogalmam sem volt, hogy mit. Következtek a könyvek halmazai, a különböző spirituális iskolák, asztrológia, Camino stb. Elkezdtem emberekkel foglalkozni, kezeltem őket, majd láthatóan a segítségem által gyógyultak is. Egyre több segítségre szoruló embert vonzottam be, sőt szinte csak ilyeneket (még barát és párkapcsolati szinten is). Ez tartott kb. 3 évig, aztán éreztem, hogy kezd az egész egy káosszá alakulni, míg nem tavaly nyáron találkoztam Hiutu nevével. Abban a pillanatban éreztem, hogy hozzá kell mennem. Az első klubtalálkozás alkalmával tudtam, hogy valahonnan ismerem. Az ismerkedésünk után elvégeztem a 6 napos test táncát, melyet többször ismételtem és a személyes valóságod tanfolyamot is elvégeztem.

A testtánca első napján nem hittem a fülemnek. Az ilyen típusú zenét mindig is elutasítottam, zavarta a fülem, megfájdult a fejem, hát nem is bírtam sokáig. A gyakorlatok után előtérbe került az elmém, aki elutasította az egészet, leültem a földre és megvártam a zene végét, pedig az energia az ülés alatt is folyamatosan mozgatta a testem. Közben pedig bántottam magamat, hogy miért is jöttem ide. A következő 5 napot végigtáncoltam, és megéltem az örömöt, a bánatot, a szenvedélyt, a dühöt, az elutasítást, a félelmet és egyéb olyan érzelmeket, amiket talán észre sem vettem. Feldolgoztam olyan fájdalmat és bánatot, amit más módszerrel talán soha nem tudtam volna. Volt, hogy élveztem, ahogy az energia áramlik, volt hogy az egészet egy rossz viccnek tartottam, és volt, hogy a zenével együtt repültem.

A tánc után megváltozott az életem, másként álltam az emberekhez, mintha kiegyensúlyozottabb lettem volna, a kezeléseim is átalakultak, de éreztem, hogy még mindig nem az igazi. Mentem a következőre, ahol újabb korlátokat adtam le, de így utólag tudom, hogy itt már az egóm kezdett félni. E tanfolyamot követően már megint kezdett visszajönni a korábbi káosz, nem értettem semmit, nem láttam a kiutat, és már meglegyintettek a depressziós időszakok is, amelyek vegyültek egyfajta belső békés boldogság érzettel, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor szerelmes az ember. Ebben az időszakban megéltem a szerelmes tinédzser és az idős testileg leépült néni állapotokat. Már nem volt igazi az emberekkel való foglalkozás, segítés sem, de ez még mindig csak a kezdet volt. Ezután jöttek az igazi megpróbáltatások, a személyes valóságod és az utolsó tánc. Ezt követően a kemény depresszió és pánik egy héten keresztül, majd egy kicsit később két teljes napon keresztül. Akkor is tudtam, és meg is fogalmaztam – csak nem láttam a kiutat belőle – hogy kemény egófogságba kerültem. Meg akartam halni, fel akartam adni mindent. Elutasító voltam minden és mindenki iránt. Gyűlöltem magamat, gyűlöltem a világot, és a körülöttem lévőket. Gyűlöltem Hiutut, mert akkor úgy gondoltam, hogy nem is tud segíteni, és fölöslegesek a tanfolyamai. (Amikor a legelsőnél említette, hogy esetleg gyűlölhetjük őt, én kinevettem, hogy ez lehetetlenség.) Megfogadtam, hogy soha többet nem segítek senkinek, mert amikor én bajban vagyok nekem még Hiutu sem segít. (Ugyanakkor a segítőszándékot meg sem hallottam, sőt elutasítottam.) A mélybezuhanás alatt megéltem minden létező érzelmet és érzetet. A szívem fájt folyamatosan, éreztem az energia rossz ízét, a hányingerem (ami a tanfolyamok alatt kezdődött) nem múlt el egy pillanatra sem, a fülem és a fejem folyamatosan zúgott, a gondolataimat nem tudtam leállítani, a felszabadító sírás bármelyik pillanatban és bárhol rám tört. Állandó testi fájdalmakkal küszködtem. A határozottságom eltűnt, elveszítettem a talajt a lábam alatt.

Ezalatt az időszak alatt mást sem hallottam (és olvastam), csak hogy figyeljem magam és éljek. A figyelést megpróbáltam, hol kisebb- nagyobb sikerrel ment, azt viszont már nem tudtam, hogyan kell élni. A figyelés eredményeként folyamatosan jöttek a felismerések, de visszajelzések nélkül nehéz volt elfogadni, mert még mindig vártam a visszajelzést. Mindez tartott, míg rájöttem, hogy tulajdonképpen nem Én vagyok, aki mindezt csinálja, hanem az egóm (aki ugyancsak én .:-)) ). Egyszer csak mindaz a sok segítség, sok szó ami ebben az időszakban elhangzott kezdett értelmet kapni. Egy nagyon kemény és nehéz éjszakai lázálomban (39 fok), megláttam magamat, láttam az egómat, és elindult egy párbeszéd az igazi énem és az elmém között.. Az álom alatt, ami igazából ébrenlét volt, kb. 4,5 órán keresztül mozdulatlanul feküdtem, a testem minden része fájt, a szemem csukva volt, de én ébren voltam, és mégis tisztán láttam magamat. Nehéz szavakba önteni mindazt, amit átéltem, maga volt a béke, a határtalan szeretet, a nyugodtság, a valóság, örültem a láznak, örültem, hogy minden porcikám fáj. Láttam a korábbi önmagamat, és láttam a jelen valóságot. Kívülállóként megbeszéltem az egómmal, hogy elfogadom, hogy létezik, de nem hagyom magam irányítani. (Ezen akkor is mosolyogtam, és most is ahogy leírom.) A 4,5 óra magas láz, és fájdalmak közepette, folyamatos párbeszédet folytattam magam és Magam között, olyan mérhetetlen béke, boldogság, egység volt bennem, amit tényleg nem lehet szavakba önteni. A folyamat után éreztem, ahogy a lázam rohamosan csökken (gyógyszer nélkül). Tudtam, hogy számomra ez az éjszaka volt a megváltás, és a gyümölcse a Hiutu tanfolyamoknak. Ezen az éjszakán kristályosodott ki számomra mindaz, amiről ezek a technikák szólnak. Most már van elképzelésem arról, hogyan kell élni, Tudom (még ha nem is olyan egyszerű, mint ahogy leírom), hogy a határozottságom és az egyensúlyom visszatért, és a jó úton járok. Tudom, hogy a régi erőm visszatért, csak ez már egyfajta tudatos és nem öntudatlan erő. Érzem, hogy a tudatos teremtés lehetősége már a kezemben van, csak néhány érzelemmel kell még megbirkóznom. Már jó úton vagyok a felismerésükben, néhányról tudom, hogy nem a sajátom, hanem hozott mintából ered. Már tudom, hogy mindaz amit teszek, vagy csinálok jó és tökéletes és nem várom el többé a visszajelzéseket.(Hiszen csak figyelni kell és a visszajelzések maguktól jönnek, nem kell elvárni őket.) Már nem érzem magam kevesebbnek, ha valami nem az elvárásaim szerint történik, vagy kudarc ér, ugyanis már nincsenek elvárásaim, ezért kudarc sem érhet. Sokkal többet látok és érzékelek az érzékszerveimmel és az un. harmadik szememmel is a világból és a valóságból. Bármikor táncra perdülök otthon arra a kemény zenére, amit korábban hallgatni sem tudtam. Drága Hiutu! Köszönöm, hogy vagy, köszönöm, hogy Létezéseddel hozzásegítettél önmagam megtalálásához, megismeréséhez! 2007. február

Megpróbálom összefoglalni a Hiutuval való találkozás előtti, és az azt követő életemet.

Az életem egy átlagos mai nő életéhez volt hasonlítható: szegény, szeretetteljes családban lévő gyerekkor, házasság, válás, gyereknevelés egyedül, karrierépítés, anyagiak megteremtése, hosszabb-rövidebb kapcsolatok halmozása, stb. A határozottság, a keménység, alkalomadtán a gyengédség és a kedvesség kisérte az életemet, előtérben a férfi energiákkal.

Aztán egyszer csak bekövetkezett a un. felébredés időszaka, amikor tudtam, hogy mindaz amit csinálok jó nekem, legalábbis az akkori életemben, de valami mégsem gömbölyű. Ezután kezdtem keresni, ugyan akkor még fogalmam sem volt, hogy mit. Következtek a könyvek halmazai, a különböző spirituális iskolák, asztrológia, Camino stb. Elkezdtem emberekkel foglalkozni, kezeltem őket, majd láthatóan a segítségem által gyógyultak is. Egyre több segítségre szoruló embert vonzottam be, sőt szinte csak ilyeneket (még barát és párkapcsolati szinten is). Ez tartott kb. 3 évig, aztán éreztem, hogy kezd az egész egy káosszá alakulni, míg nem tavaly nyáron találkoztam Hiutu nevével. Abban a pillanatban éreztem, hogy hozzá kell mennem. Az első klubtalálkozás alkalmával tudtam, hogy valahonnan ismerem. Az ismerkedésünk után elvégeztem a 6 napos test táncát, melyet többször ismételtem és a személyes valóságod tanfolyamot is elvégeztem.

A testtánca első napján nem hittem a fülemnek. Az ilyen típusú zenét mindig is elutasítottam, zavarta a fülem, megfájdult a fejem, hát nem is bírtam sokáig. A gyakorlatok után előtérbe került az elmém, aki elutasította az egészet, leültem a földre és megvártam a zene végét, pedig az energia az ülés alatt is folyamatosan mozgatta a testem. Közben pedig bántottam magamat, hogy miért is jöttem ide. A következő 5 napot végigtáncoltam, és megéltem az örömöt, a bánatot, a szenvedélyt, a dühöt, az elutasítást, a félelmet és egyéb olyan érzelmeket, amiket talán észre sem vettem. Feldolgoztam olyan fájdalmat és bánatot, amit más módszerrel talán soha nem tudtam volna. Volt, hogy élveztem, ahogy az energia áramlik, volt hogy az egészet egy rossz viccnek tartottam, és volt, hogy a zenével együtt repültem.

A tánc után megváltozott az életem, másként álltam az emberekhez, mintha kiegyensúlyozottabb lettem volna, a kezeléseim is átalakultak, de éreztem, hogy még mindig nem az igazi. Mentem a következőre, ahol újabb korlátokat adtam le, de így utólag tudom, hogy itt már az egóm kezdett félni. E tanfolyamot követően már megint kezdett visszajönni a korábbi káosz, nem értettem semmit, nem láttam a kiutat, és már meglegyintettek a depressziós időszakok is, amelyek vegyültek egyfajta belső békés boldogság érzettel, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint amikor szerelmes az ember. Ebben az időszakban megéltem a szerelmes tinédzser és az idős testileg leépült néni állapotokat. Már nem volt igazi az emberekkel való foglalkozás, segítés sem, de ez még mindig csak a kezdet volt. Ezután jöttek az igazi megpróbáltatások, a személyes valóságod és az utolsó tánc. Ezt követően a kemény depresszió és pánik egy héten keresztül, majd egy kicsit később két teljes napon keresztül. Akkor is tudtam, és meg is fogalmaztam – csak nem láttam a kiutat belőle – hogy kemény egófogságba kerültem. Meg akartam halni, fel akartam adni mindent. Elutasító voltam minden és mindenki iránt. Gyűlöltem magamat, gyűlöltem a világot, és a körülöttem lévőket. Gyűlöltem Hiutut, mert akkor úgy gondoltam, hogy nem is tud segíteni, és fölöslegesek a tanfolyamai. (Amikor a legelsőnél említette, hogy esetleg gyűlölhetjük őt, én kinevettem, hogy ez lehetetlenség.) Megfogadtam, hogy soha többet nem segítek senkinek, mert amikor én bajban vagyok nekem még Hiutu sem segít. (Ugyanakkor a segítőszándékot meg sem hallottam, sőt elutasítottam.) A mélybezuhanás alatt megéltem minden létező érzelmet és érzetet. A szívem fájt folyamatosan, éreztem az energia rossz ízét, a hányingerem (ami a tanfolyamok alatt kezdődött) nem múlt el egy pillanatra sem, a fülem és a fejem folyamatosan zúgott, a gondolataimat nem tudtam leállítani, a felszabadító sírás bármelyik pillanatban és bárhol rám tört. Állandó testi fájdalmakkal küszködtem. A határozottságom eltűnt, elveszítettem a talajt a lábam alatt.

Ezalatt az időszak alatt mást sem hallottam (és olvastam), csak hogy figyeljem magam és éljek. A figyelést megpróbáltam, hol kisebb- nagyobb sikerrel ment, azt viszont már nem tudtam, hogyan kell élni. A figyelés eredményeként folyamatosan jöttek a felismerések, de visszajelzések nélkül nehéz volt elfogadni, mert még mindig vártam a visszajelzést. Mindez tartott, míg rájöttem, hogy tulajdonképpen nem Én vagyok, aki mindezt csinálja, hanem az egóm (aki ugyancsak én .:-)) ). Egyszer csak mindaz a sok segítség, sok szó ami ebben az időszakban elhangzott kezdett értelmet kapni. Egy nagyon kemény és nehéz éjszakai lázálomban (39 fok), megláttam magamat, láttam az egómat, és elindult egy párbeszéd az igazi énem és az elmém között.. Az álom alatt, ami igazából ébrenlét volt, kb. 4,5 órán keresztül mozdulatlanul feküdtem, a testem minden része fájt, a szemem csukva volt, de én ébren voltam, és mégis tisztán láttam magamat. Nehéz szavakba önteni mindazt, amit átéltem, maga volt a béke, a határtalan szeretet, a nyugodtság, a valóság, örültem a láznak, örültem, hogy minden porcikám fáj. Láttam a korábbi önmagamat, és láttam a jelen valóságot. Kívülállóként megbeszéltem az egómmal, hogy elfogadom, hogy létezik, de nem hagyom magam irányítani. (Ezen akkor is mosolyogtam, és most is ahogy leírom.) A 4,5 óra magas láz, és fájdalmak közepette, folyamatos párbeszédet folytattam magam és Magam között, olyan mérhetetlen béke, boldogság, egység volt bennem, amit tényleg nem lehet szavakba önteni. A folyamat után éreztem, ahogy a lázam rohamosan csökken (gyógyszer nélkül). Tudtam, hogy számomra ez az éjszaka volt a megváltás, és a gyümölcse a Hiutu tanfolyamoknak. Ezen az éjszakán kristályosodott ki számomra mindaz, amiről ezek a technikák szólnak. Most már van elképzelésem arról, hogyan kell élni, Tudom (még ha nem is olyan egyszerű, mint ahogy leírom), hogy a határozottságom és az egyensúlyom visszatért, és a jó úton járok. Tudom, hogy a régi erőm visszatért, csak ez már egyfajta tudatos és nem öntudatlan erő. Érzem, hogy a tudatos teremtés lehetősége már a kezemben van, csak néhány érzelemmel kell még megbirkóznom. Már jó úton vagyok a felismerésükben, néhányról tudom, hogy nem a sajátom, hanem hozott mintából ered. Már tudom, hogy mindaz amit teszek, vagy csinálok jó és tökéletes és nem várom el többé a visszajelzéseket.(Hiszen csak figyelni kell és a visszajelzések maguktól jönnek, nem kell elvárni őket.) Már nem érzem magam kevesebbnek, ha valami nem az elvárásaim szerint történik, vagy kudarc ér, ugyanis már nincsenek elvárásaim, ezért kudarc sem érhet. Sokkal többet látok és érzékelek az érzékszerveimmel és az un. harmadik szememmel is a világból és a valóságból. Bármikor táncra perdülök otthon arra a kemény zenére, amit korábban hallgatni sem tudtam. Drága Hiutu! Köszönöm, hogy vagy, köszönöm, hogy Létezéseddel hozzásegítettél önmagam megtalálásához, megismeréséhez! 2007. február

Na azt hiszem, most jött el az “élménybeszámolóm” ideje arról, hogy mi is történt velem a táncon, a tánc óta. Decemberben voltam táncon, most február van és mélypont! Reméljük innen már kifelé vezet az út 🙂 Próbáltalak ugye hívni a személyes beszélgetés miatt, és elég nehézkesen tudnánk időpontot egyeztetni, de azt hiszem ez azért van, mert nem kapaszkodhatok senkibe. Talán ez az egyik nagy élet feladatom 🙂 “Felnőni” egyedül megoldani az élet játékait és nem kívűlről várni a megváltást….de talán nem vagyok ezzel egyedül 🙂

Meglátjuk! Remélem kijövök a gödörből és a személyes beszélgetés már majd csak abban segít, hogy a szakadék szélére visszakapaszkodva eltudjam dönteni, hogy előre, jobbra, vagy balra induljak 🙂

Kedden ez majd kiderül, hogy kitudtam-e mászni vagy vissza csúszom. Ha igen, akkor a beszélgetés ráér, bár azért kéne előbb-utobb…

Huuu de elkanyarodtam…szóval az “élmények”, bár jónak a legkevésbé se nevezném, de rossznak sem. Hiszen a rossz az árt nekünk. De ezek az élmények fejlesztenek, szembesítenek, építenek, csak baszus, nagyon nehéz.

Tudnod kell, hogy nekem az utam az önismerettel nem most kezdődött. Úgy 2000 környékén indult a mennyei próféciával, aztrológiával (még Barbika ajánlotta a Mennyei próféciát), majd energia adásra jártunk (mi kaptunk)- tehát megismertem, megtapasztaltam az energiát és talán elmondhatom be is tudtam, talán még tudom is, indítani. Ezt egy szünet követe- első öszeköltözős párkapcsolat, első munkahely- a fizikai dolgokra kellett koncentrálnom, de azért olvastam sokat. Richard bach, Coelho elsődlegesen. És tapasztaltam rengeteget!

Elvégeztem egy pár tanfolyamot is, de igazán nem foglalkoztam mélyen és öszintén a témával. Más volt fontos!

Párkapcsolat kikészített, megöltük egymást, az energiaharcok minden formája megvolt! Önbecsülésem zéron! Ami egyébként alapban is alacsony (ez is élet feladat :-), 2004-ben végül kiléptem belőle.

2004 nov-2006 január- Önbizalom építés, pasi hegyek, szexuálisvágy megvalósítás, férfi undor, majd BUMMM…a szerelem! Az igazi, az ÉLET! 2006 január-2006 május. Közben 4 szakítás. A fiu Szombathelyi. Messze van, tükör, kihívás. Májusában aztán összedölt a világ! Elment, eltünt, elhagyott. először hagytak el! ENGEM! Összetörtem teljesen, meghaltam! Innentől kezdődött megint az aktív útkeresés kb. 4 év felületes munka után….és ennek lett decemberben az eredménye a testánc is!

Ezt a kis előzményt, életutat azért írtam le, hogy értsd meg a tánc után történteket!!

Szóval a tánc!

1 nap!

Ego

Még mindig rosszul vagyok ha rágondolok, undor, bűz, geny, védekezés. Mikor leghangosabb a zene egy kis dalt dúdolok, mint egy kislány a sötét erdőben,az árnyak közt, aki így akarja megteremteni magának a biztonság illuzióját! De nem tudsz menekülni…a dalocska ugyan picit segít, de nem menekülhetek bele, túl erős a zaj!! kénytelen vagyok szembesülni vele, kénytelen vagyok megélni az undort, a hányás ízét, a rothadást!

Öszegzés: Nem tudom…túl nött rajtam az egom, amit már nem szeretek, nem szeretem magam sem, hiszen az ego én is vagyok, próbálok elmenekülni a szembenézéstől és folyamatos illuziókba menekülni, megnyugtatni magamat, hogy mégis szép vagyok jó vagyok! És ez jó 🙂 persze nem jó!!! de olyan jó lenne 🙂 de most már nem hagyják…megnyugtatom magam még jobban belém rugnak 🙂 Hajrá fejlődés!

2 nap

Érzelmek, szeretet

Azt hittem ez jobb lesz! Az előző napnál nem lehet semmi sem rosszabb! De lehet! Ez az volt! Félelem, elveszettség, rettegés, neki megyek a falnak folyamatosan, egyedül vagyok, félek, nem találom a kiutat! Be van kötve a szemem és nem láttok és állandóan ott a fal! olyan nagyon rossz, olyan nagyon egyedül vagyok és olyan nagyon nagyon félek! Még most is szörnyű ezt az érzést felidézni! Majd erőt veszek magamon! Ez így nem mehet tovább és határozottan elindulok előre és tudom, hogy nem lesz ott a fal! És iGEN! Nincs ott! Kijutottam! Egyedül! jó! de azért boldoggá nem tesz. Nem jó ez az egyedül lét…

Összegzés: sokszor bántottak, utasították vissza a szeretetemet és már félek tőle, nagyon egyedül érzem magam mindazzal a rengeteg szeretettel, ami bennem van -vagy ezt most az EGO mondatja? Tudok én egyáltalán igazán szeretni? Lehet, hogy azért vagyok egyedül, mert nem? És az szeretet illuziója iránt senki sem vevő! Na ezt vallja be magának az ember! vagy most ezzel is azt bizonyítom magamnak, hogy kevés vagyok ? Nem tudsz szeretni, kevés vag, ezért téged se tudnak szeretni! Mi az igazság? Miért érzem, éreztem ezt a magányt, félelmet, visszautasítást? Most épp érzelmi válságban vagyok, így ezt még idő mire felülről látom!…..

3 nap

Nőiesség, Szexualtiás

Végre! BULI! Dzsungel tánc! Ugy érzem magam, mint afrika királynője az őserdőben valami termékenységi tánc idején. imádom! felszabadultan először mozgom igazán a 3 nap alatt! jó! feltöltött, felszabadított, teljessé tett!

Öszegzés: Pasz. A szüleim egyedül a szexualitásba nem szóltak bele, mert ez tabu téma volt. Így abban előítéletek, elvárások, minták nélkül valósíthattam meg önmagam és a vágyaim! Minden másba beleszóltak…..szólnak…..Bár a nőiesség nálam nehéz kérdés…kövér kislány voltam…és mind a mai napig küzdök a nőiességgel….de ez valahogy a táncban nem jelent meg! a tánc jó volt! Azóta sokkal felszabadultabban táncolok máshol is!

———————————————– Élmények tánc után

hujujujuj!

Már a tánc 3 napján ha emlékszel egy 4 centis cisztát diagnosztizáltak nálam. Rá pár napra a kedvesem egy barátja egyik napról a másikra meghalt hasnyálmirigy rákban, nem is tudott róla!- Érzelmileg nagyon megviselt! Feljövő kérdések! Vajon én meddig élek? Ilyen esendő az élet? Jézus! éljünk a mának! Éljünk meg MINDENT! foglalkozunk a testünkkel, figyeljünk magunkra! Anyu kikészült! Már temettek! Esküszöm tőlük még meghalni se lehetne! Rémes! Csak magukat sajnáltatják! Végül szűrés hegyek! 3 orvos 3 felé, 3 féle eredmény, de a lényeg, hogy nincs baj, nincs is ciszta! Valamit félre diagnosztizáltak! huuuuu

Bár az egyik doki talál vmit ami meddőségre is vezethet…másik 2 doki nem ért egyet….meglátjuk…a család további vizsgálatokat követelne…leállítom őket…megsértődnek…

Kedvesem magába roskadt a barátja halála miatt…ünnepek külön… ünnep között találka…szilveszterre eltünik…elbizonytalanodom….

És ekkor!!!!!! Belép az életembe Újra a Szerelem! Az a fiú aki megölt, aki az ÉLET! A tiszta lelki síkú szeretet! Ünnepek kapcsán SMS-ezünk, majd megkérdezi nem hívhat e fel! Mintha nem telt el volna több, mint fél év, ott folytatjuk ahol abba hagytuk! 2 órát beszélünk! Csodálatos! Pedig megbántott! Eltünt! Állítólag összetört lelkileg…rosszkor találkoztunk…saját cége van és összedölt a kártyavár…gondolom én hoztam ki….hiszen belém volt életében először szerelmes. Kérdezem most BOLDOG? Azt mondja, jól van nagyon, de mióta szétmentünk nem az! KO! Ez egy megmagyarázhatatlan kötelék, ami köztünk van! Egyik pillanatban bárcsak ne lenne, a másikban pedig…..Imádom!

Január 14-24 Thaiföldi út anyukámmal! Szülő -gyerek viszony teljes analízis! Rémes! Fel kell nőnöm, mert ez gáz! 2005 novembere óta anyagilag független vagyok, de egyébként…..erre az út során jöttem rá! Olyan messze vagyok a felnöttségtől, mint makó jeruzsálemtől!

Thaiföldön nagy szerlemem (Szabolcs) üzen, a segítségemre van szüksége munka kapcsán! Segítek! A kedvesem pedig (Árpi), akivel szeptember óta vagyok együtt, minden nap sms-ekkel bombáz, mennyire hiányzom neki!

Össze vagyok zavarodva! nem baj! gondoltam, majd ha haza megyek letisztul!

haza jövünk! Anyuval az életbe többet sehová….el döntöm végleg el kell vágni a köldök zsinort! kedvesem nagyon normális! Talán mégis Ő az igazi?

Majd Szabolcs a szerelmem pestre jön. Május óta először találkozunk. Nagyából az 1 éves évfordulonk lenne 🙂 Tacs! KO! Szeretem! Eladta a cégét január elején. 28 éves és egy vagyon a zsebébe és tudta mikor kell abba hagyni! Baromi büszke vagyok rá! megszünt köztünk a nagy akadály! A cég! Most nem tudja mi legyen! Kérdez árpiról! Mesélek! Rám néz! “Nyuszkó Te nem vagy szerelmes”, “nyuszkó, te menekülsz”, “miért csinálod?” BANG BANG BANG BANG. Mintha a fejemet vernék! szembesülés! Nem akarom, én nem menekülök én csak vagyok , megélek! De talán még is! nem tudom, zavar, káosz! Csak azt tudom, hogy sose szerettem senkit úgy, mint a szabolcsot! De vajon tényleg őt szeretem? Vajon tényleg ő az igazi? nem csak nem akarom észrevenni, hogy melletem van az igazi és inkább azt eltaszítom magam melől és az elérhetetlenre vágyom???? Jézus mennyi kérdés!!!!

Szombathely-Budapest messze van! Szabolcs most el aklar menni 2 hónapra kanadába! huuuu akkor addig még nem kell döntenem! ráérek! megnyugszom! de utána Pestre akar költözni….Jézus…ezt a döntést úgy néz ki nem uszom meg…Egyébként ez a szerelem teljesen sors szerű! Ha érdekel egyszer majd elmesélem! Ijesztő! Mint ahogy ez a helyzet is! Akkot találkozunk megint fél év után, amikor úgy néz ki minden akadály eltűnik az elöl, hogy együtt legyünk. Cég, távolság…..

Árpi naponta elmondja, hogy szeret és hiányzom neki, de nagyon keveset találkozunk. Mintha el akarna taszítani, vagy azt érzem nem tudja mit akar ő sem! Most mi volt előbb? a Tyúk vagy a tojás? Érzi a Szabolcs miatti elbizonytalanodásom és azért bizonytalan? Vagy az ő bizonytalakodása miatt vonzottam be a szabolcsot? Mit akarunk? Mi ez? Együtt vagyunk! Imádom! ő az aki a férfi, a család lehet!

Tegnapi nap!

Reggel ráüzenek Szabolcsra, hogy jó lenne egyet beszélgetni, csak úgy, nem tudom, hiányzik! Visszaír, hogy holnap!

majd egyszercsak felismerés! A laptopomról valaki a LOVEBOXOT látogatja! Én nem! Árpi! Megnézem az adatlapját! Független férfi társat keres! BANG BANG BANG. Regisztrálok a LoveBoxon és írok neki….Szakítunk! Illetve én szakítok! Leírom, az eddigi elfolytott dolgaimat, a felmerült kérdéseimet.

Iszonyat érzés! Megint a megaláztatás, az önbecsülésem sárba tiprása stb stb stb…..nem haragszom rá! Tudom én vonzottam be magamnak az élményt! De baszus! MIÉRT?????

Mert még mindig ennyire nem bízok magamban? Mert tudat alatt azt akartam vége legyen és csak a Szabolcsra kelljen koncentrálni és gyorsan bevonzottam valamit? mert valamit rosszul csináltam a kapcsolatban (na nem ezt nem is szabad gondolnom…vagyok aki vagyok….de mégis…)Mi a nyavaja ez? Még 2 napja szeretet! És január 28-a óta regisztrálva van a loveboxon . Utálom a helyzetet, az ujabb feladatot…

Na itt tartunk. ja és még valami! ma a család is betett. Előjött a mindened, amink van Tőlünk van és nem becsülöd duma! nagyon erősen! Most hagyam itt a tőlük kapott lakást, bútorokat és menjek el eg bútorozott albiba??? Meg tudnám tenni, hálisten jelenleg lenne rá pénzem….de ez olyan gáz!!! Vagy nyeljem be és azt a pénzt inkább rakjam félre és majd akkor lépjek ha veszek egy saját lakást??? De hát nem értem! Miért kell nekem küzdeni, amikor nem kéne, hiszen nekik nem kell a lakásom, a bútoraim!!! nekik csak az érzés kell, hogy uralhassanak azzal a címszóval, hogy nekik köszönhetek mindent!!! Ez rémes! nem látom belőle a kiutat. Fizessek nekik pénzt a lakásért? nem érzem itt jól magam! és ma rájöttem miért nem! mert habár az enyém, nem az enyém! Az övék, amiben lakhatok és még hálás is legyek érte! nem akarom ezt! De most tényleg hagyam itt a lakást a senkinek és fizessek vagyonokat albérletbe? A szüleim gondolkodását kéne megváltoztatni, de hogyan?? Mindent támadásnak vesznek! vagy velem van a baj??? A tesóm olyan könnyedén kezeli őket, használja őket! Inkább a saját gondolkodásomat kéne megváltoztatni? Miért érzem magam rosszul egy gyönyörű lakásban. Néha úgy érzem, azért nem mert úgy érzem nem érdemlem meg! Én ehez kevés vagyok. Saját erőből sose lenne…Jobban érezném magam egy belvárosi kislakásban…nem értik , nagyon sokan…kinek van igaza?

Még annyi, hogy mindezidáig a munka terén viszont minden OLYAN SZUPERRÜL alakul, hogy csak na!!! Baromi jó munkák, könnyű pénzszerzési lehetőségek, új utak! Persze sok munka, de jó! Remélem ez így marad! Múlt év végén a munka habár alakult, de nagyon küzdelmes volt. Most olyan gördülékeny, könyed a tánc óta!

Na jól rád zúdítottam az életem…..

Szóval ennyit rólam, ennyit a táncról és hatásairól, a kászról, az érzelmekről. Van itt minden. Szerelem, szakítás, szülő-gyerek káosz, munka, önismeret, betegség, egészség stb.stb.stb.

Hát köse fel mindenki a gatyáját aki bele vág!

Most mély pont van, de hiszem, hogy letusztul és vár a CSODA!

Mert hiszem hogy ” Az álom egyszer majd valóra váll” (bár öszintén még nem tudom mi az álmom, de tudom, hogy valóra fog vállni, csak tudjam megtalálni 🙂

Ezer csók, sok sok szeretettel Neked!

Köszönöm a segítséged, amit a tánccal nyújtottál, nyújtasz! Nagyon……..

Megpróbálom szavakba foglalni a lehetetlent. Mert a TESTÁNCA által tapasztalt élményeket nem lehet leírni, nem lehet megfogalmazni, csak megélni. De kezdem az elején, hiszen hosszú út vezetett el idáig. Hat éve kezdődött el egy nagyon aktív és intenzív pánikbetegség, hozzá társultak különböző depressziós időszakok, hol erősebben, hol kevésbé, de mégis mindig jelen. Természetesen az első próbálkozásaim a gyógyulásból az orvosok felé vezettek, a psichoterápiához és az antidepresszánsokhoz. Amikor több éves stagnálás után semmilyen javulást nem tapasztaltam, belépett az életembe az első valódi segítség: egy könyv. Onnantól kezdődött az igazi fejlődés a tudatosság felé. Nem sorolnám mennyi könyvet kellett ehhez kiolvasnom, mennyi emberrel kellett ehhez találkoznom és mennyi jót és nagyon rosszat kellett megtapasztalnom eközben. Valami viszont hajtott előre, és nem engedte, hogy feladjam. Ösztön? Nem. Az élet szeretete. Önmagam szeretete. Több hónapja hallottam erről a technikáról és Hiutu-ról először, attól az embertől, akiben a világon a legjobban bízom, a legjobban szeretek: édesanyámtól. Ő már részt vett akkor egy táncon és a változás több mint szembetűnő volt. Az én reakcióm meg elsőkörben közömbösség volt. Nem értettem. Ahogy egyre többet hallottam róla, róluk, úgy növekedett bennem az ellenállás, a félelem, a düh, a gyűlölet és az elutasítás. Hogyan lehet gyűlölni valakit, akit nem is ismersz? Akkor még nem értettem. Mondták nekem, hogy az egóm, aki mindezt táplálja. Nem érdekelt. Csak hajtogattam, hogy ez egy nagy humbuk! De valahogy az életem belépett egy körbe, egy mókuskerékbe, amiből ki akartam mászni, amiből éreztem, hogy már csak egy dolog segíthet kijutni. Csak még azt nem tudtam, mi lesz az. Feladtam a félelmeimet, mert tudtam, olyan változás következik majd be, amin nem változtathatok, csak a körülményeit irányíthatom, befolyásolhatom. Tudtam, olyan emberrel fogok találkozni életemben először aki, nemcsak engem lát, de rajtam túl is lát. És én is életemben először fogok mindent látni. Legfőképpen önmagamat. Mindettől rettegtem. Eljött az első találkozás napja. A fogadtatása pontosan az ellentétje volt, mint amit szerettem volna. Egy testvéri ölelés, igazi, boldog, örömteli mosoly. Levett a lábamról. Akkor mégsem lesz olyan szörnyű? Hiszen ezt már túléltem. És akkor rászántam magam, elmentem a táncra. Nem éreztem félelmet, sem gyűlöletet, már csak a feladás és a közömbösség volt bennem: jöjjön, aminek jönnie kell. Felvettem a sálat. Abban a pillanatban megváltozott az életem, megváltozott a világom, megváltoztam én. Elindul a zene. Fülsüketítő. Zavar. Fáj. Pedig ezt én szeretem. Jó ez a zene. De azt mondták mozogni kell mindenképpen. Ki ez az őrült? Hogy lehet erre mozogni? Na jó, akkor csak a kezeimet. Úristen, nem mozognak a lábaim. A testem legyökerezett. Szédülök. Én sose szoktam. Le kell ülnöm. Húz a föld. Mi ez? Lefekszem…most jó. Ráz a lábam. Mintha egy ideg rángatna. Gondolatok. Repkednek. de most gyorsabban. Szélsebesen. És mégis felfogom. Ez hogy lehet? El akarok innen menni. Közel lehet az ajtó. Igen, kirohanok és ennek az egésznek vége egyszer s mindenkorra. De akkor ki kell nyitnom a szemem. Na azt nem! Attól félek, rettegek. Az nem lehet, hogy félek a valóságtól. De akkor mi a valóság? Na jó, még ezt a számot meghallgatom. Biztos jobb lesz. Jézusom, ez miért egyre rosszabb? Hányingerem van. És ha hányok? Azt mondták azt is lehet. Ok. Elmúlt. Nem vagyok gyenge. Nem lehetek gyenge. Haza akarok menni. Legyen már vége! Most meg mi ez? Simogatom magam. Ez nem is én vagyok. Ki ez? Biztos bediliztem. De ez jó. És megint a gyengeség, megint az émelygés. Ez elviselhetetlen. Hiutu segíts! Ezt nem bírom! Egy kéz a hasamra téved. Most jobb. Elmúlt. Vagy mégsem. És csak örvénylek, és fényeket látok, a fejemben egy óriási vízesés zubog. Most üresedik. Nekem annyi. Feladom. Jöjjön, aminek jönnie kell. Zene leáll. Nem térek magamhoz. Ráz a hideg, fáj a fejem, a fülem. Túléltem. Hol vagyok? Szabad vagyok. Mosolygok. És félek. Félek a holnaptól. Mikor hazatértem, csak az a gondolat hajtott, hogy soha többet nem megyek se Hiutu, se a hozzá járó emberek közelébe. Tompán néztem ki a fejemből. Az étel gondolatától is rosszul voltam. És még csak nem is aludhatok. Emberek, ez emberkínzás, vagy mi? És eljött a reggel. Bikaerős kávé és doboz cigi reggeli gyanánt. Remek, hányingerem van. Ismét pánikrohamom van. Kétségbe vagyok esve. Most mi lesz? Valaki segítsen. Meg akarok halni, de mégsem. Most akkor ez a halál? Nem megyek táncolni. Ez már tuti. Csörög a telefon. Ismeretlen ismerős. Fél órás hegyi-beszéd. Mit akar ez tőlem? Nem is ismer szinte. Ő nem tudja mit élek át! Nem értheti. Fenyeget, ha nem megyek el, kiráncigál az ágyból és elvisz. Mi ez??? Mindenki megőrült? Három szem főtt krumplit valahogy sikerült magamba erőltetnem. Dühöngtem. Hívtam Hiutu-t. Nem mertem neki mondani, hogy nem megyek. De tudtam, hogy tudja. Lerázott, mondván este találkozunk. Csak szeretnéd, hehe! – gondoltam. Leültem a gép elé és elkezdtem chatelni édesanyámmal. Nyávogtam, visongattam, szenvedtem. Tudtam még mindig előttem van az, amitől annyira tartok. Írt egy mondatot nekem. Elolvastam. És akkor elindult nagyon mélyről valami, amit nem tudok leírni. Egy érzés, ami talán a születésem óta odabenn van. És leírtam a válaszomat. Abban a pillanatban a számhoz kaptam kezeimmel. Jézusom! Ez itt a kulcs! Elkezdtem zokogni. Kapkodtam a levegő után. Nem ment. Megfulladok. Ziháltam, zokogtam és közben elkapott a nevetés. Hogy lehet egyszerre nevetni és sírni? Ilyen mélyen, ilyen intenzitással? Mi történik? Nem bírom abbahagyni. Nem tudom mi történik velem. Kiléptem önmagamból. Sírok, nevetek és figyelem magam külső szemlélőként. Ez hogy lehet? Megőrültem? Vagy most fogok? Tizenöt percig tartó zokogás és hangos nevetés fogott el. Amikor végre abbamaradt (bár tartott volna még kicsit!), életemben még sosem tapasztalt fáradság tört rám. Nem tudtam gondolkodni, nem tudtam irányítani a testem. Lefeküdtem az ágyba és ami ott történt, szintén sose fogom elfelejteni. A gondolatok és emlékek sokasága és egyvelege, még sosem tapasztalt formában jelentek meg, és olyan gyorsan, olyan intenzitással, amit még sosem éltem meg. Semmi ehhez hasonlót még sosem! Ébren aludtam 10 percet. Nem tudtam, hogy ez is lehetséges. Csöngött a telefon. Jönnek értem. Kipattantam az ágyból. Hajrá! Kezdődik a második menet. Mostantól már csak jobb lehet. 5-8 évnyi nyavalyát sikerült letennem fél óra alatt. Könnyebb vagyok. Nagyon könnyű. Üres? Nem. Azt nem érzem. De van hely az újnak. Végre. Be tudok fogadni. Mindent. Táncoljunk. Kis félelem fogott el a kapuban: ma mi fog történni? Látom Hiutu-t. Ragyognak a szemei. Mesélem neki, hogy mi történt. Elfog a sírás. Boldog vagyok. Ráz mindkettőnket a hideg. Még boldogabb vagyok. Most először tudom, megért valaki. Most először megértem magam. Akarom a változást. Fel a sál. Jé, nem zavar a zene. Mosolygok. Tudok mozogni. Táncolok. Gondolatok suhannak. Fényeket látok. Megnyugszom. Hoppá. Leföldeltek. Nem bírok mozogni megint. Hm. mi lesz most? Kíváncsian várom, mit mond a testem. Figyelem a gondolataimat. Ez hogy jutott most eszembe? Nem a spiritualitást kéne megélnem? A szomszédom most hogy kerül a képbe? És az öt éve elhagyott párom? Most a halott nagyszülő, itt meg a kollégám, és jövő heti buli helyszíne? Mi van??? Nem értem. Hányinger. Jaj, már megint? Feküdjünk le. Nem lehet. Na jó, akkor lélegezzünk. Azt mondják, ezt kell csinálni. Mit is? Ja, már csinálom is. Hogy lehet ez? Még nem is mondták, mit kell! És folytatom, mindig egy pillanattal előbb kezdem, mint ahogyan azt hallom. Furcsa. De ez most jó nekem. És mégsem. Végig kell csinálnom! Ha már itt vagyok. Magam miatt. Ennyit megérdemlek. Felállok, lefekszem, mozgok. Élvezem. Jé! Ezt élvezni is lehet? Buli van. De nem olyan buli. olyan más. És vége a zenének. máris? Nem gondoltam volna soha, hogy 1-2 másodpercenként változhat egy ember hangulata. Megélni a világ összes jó és rossz érzését belesűrítve két órába, elképzelhetetlennek találtam. A kapuban nevetőgörcs jött rám. Mókáztam és fetrengtem. Talán a vesztem érzem? Minek negatív gondolatokkal elrontani? Túléltem. Most jól vagyok. Élvezni akartam. Sikerült! Az evés nem ment aznap sem. Az alvás már második napja, félig ébren sikerült. Mégis kipihent voltam. Reggel nem volt bennem ellenállás. Vártam, mi fog történni. Kíváncsian. Már nem akartam agyalni, megérteni. Csak át akartam élni. Vonzott a tánc. Vonzottak az átélt dolgok. Tudtam, hogy ez segít legyőzni a legnagyobb félelmemet, ami megkeseríti az életemet már több éve. Le akartam győzni. Én vagyok az erősebb. Csak én számítok! Mindezt viszont senkinek és semmi pénzért nem vallottam volna be. Sál fel. Zene indul. Ezt ismerem. Mosolygok. Élvezem. Nem görcsölök. Elengedem magam. Lélegzem. Nevetek. Figyelem magam. Figyelem, mit csinál a testem, figyelem milyen gondolatok suhannak keresztül a fejemen. Hányinger. Nabumm! Majd elmúlik. Koncentráljunk másra. Táncolok. Nem vagyok merev. Bulizom. Érzem, hogy szabadulnak ki belőlem a lerakódott érzések. Mélyről jönnek. Élvezem, ahogy távoznak. Boldog vagyok. VégreFValaki sikít. Nini. Mit élhet át? Nem érdekel. Én vagyok a lényeg. Valaki köhög. Hányni fog? Akkor majd gyorsan lelépek, ha vége. Jé. ez az egóm. Hagyjál. Ne ijesztgess! Nem veszek rólad tudomást. De én itt vagyok. Úristen! Párbeszédet folytatok az egómmal. Beszél, és én válaszolok. Rájövök a játékára. Megértem. Megértek mindent. De elfáradok. Ez fárasztó. Győzni akar felettem. Most harcolok. Ez így most jó? Igen, minden úgy van jól, ahogy van. Mosolygok ismét. Szerelmes vagyok. Kibe? Nem tudom. Magamba, az életbe, mindenkibe. Átárad bennem a szeretet érzése. Nem tudom kontrollálni. Van. És jó. És most üresjárat. Nem érzek semmit, nincs egy gondolatom se. Vagyok. Csak vagyok. Zene vége. Nem tudom, meddig tarthatott az az állapotom, amikor semmit nem éreztem, de az volt életem legcsodálatosabb élménye. Az egység voltam maga. Minden és semmi. Minden, ami ember és azon túl. Leírhatatlan. Jelzők erre nincsenek. Csak az érzés. Hála volt bennem. És fáradt voltam. Sajnáltam, hogy többet nem tapasztalhatok meg hasonlót, hacsak el nem jövök ismét egy táncra. Na, de azt már nem!!! Tévedtem. A következő reggel, maga volt a csoda. Olyasmi érzés, mint amikor azt mondják, a teljes harmónia. De annál több. Nem kerestem semmit. Mindenki ledöbbenten és csodálkozva nézett rám a munkahelyemen. Olyan más vagyok – mondták. Mindenféle kérdést tettek fel: terhes vagyok-e, szerelmes vagyok-e, fáradt vagyok-e stb. Mindenki a sajátját kérdezte. Érdekes volt. Leültem az asztalomhoz az irodámban, és mellém ült önmagam. Ketten voltunk most először. Én végeztem a dolgom, én meg figyeltem közben magamat. Most először tudatosult bennem: nem vagyok egyedül. Sosem leszek egyedül. Magammal vagyok. Békében vagyok. Vagyok.

élénybeszámoló test-tánca: információ beáramlás > gondolat > döntés meghozatala > cselekedet > hatás (külső-belső) > befelé figyelés (hatás értelmezése, felfogása) > külvilágból áramló információk figyelése, értékelése “lesz, ami lesz” alapon indultam el a test-tánca tanfolyamra, legfeljebb táncolok egy kicsit- mondtam magamban. igen ám, de én utálok táncolni, nem szeretem a zenének ezt a műfaját, és nem szeretem a pezsgést és a hangos zenét.

már az is érdekes, hogy egyáltalán elindultam otthonról táncolni- amit nem szeretek, és nem szeretem ezt a fajta zenét sem- azaz nem szerettem, mert azóta imádom a zene ezen műfaját. sőt a többi zenét is másképp hallgatom, kiérzem belőle az előadók lelkét. ez eddig olyan távol állt tőlem, hogy fényévekben volt mérhető . azóta imádok táncolni is, persze a magam módján, nincsenek villám csodák, nem versenytangózom egyből. de a lényem együtt mozog a zenével, és ez csodálatos érzés. fiatalabb koromban, a bulis korszakomban éreztem magam ilyen jól, amikor még minden mindegy volt. minden hétvégén discoba jártam, nem volt annyi korlát (nem építettem). persze akkor a szesz is, ez is-az is dobott rajta.

a ” hármas nap” után másként nézek az emberekre, és más a belőlük felém áradó info is. a változás pozitív. eddig az emberekre (kevés kivétellel), mint elviselni szükséges rosszra gondoltam, azóta ismerőseim sem értik mi történt velem, – velük, egyszerűen imádnak a közelemben lenni. én is hasonlóan érzek irántuk, és egyébként mindenki iránt. odafigyelek az emberekre, kiérzem kik ők valójában, jobb lett az emberismeretem, talán mert tudatosabb lettem. eddig általában a rosszat vettem észre az emberekben- talán mert ezt akartam látni. azt néztem, hogy mit csinálnék másképp, jobban a helyükben. ez tévút. miközben őket akartam megváltoztatni, elvesztettem a kapcsolatot magammal.

a test-tánca alatti energetizáló gyakorlatok egy része ismerős volt. egy ideig foglalkoztam keleti technikákkal, tanultam egy-két embertől, de így, ilyen zenei aláfestéssel hatékonyabb. az összeválogatott hangok, hangzások és a gyakorlatok 180 fokkal változtattak meg.

egy mondatban összefoglalva: ha te magad egy vagon vagy, ami egy pályarendszeren fut, a test-tánca egy olyan technika, amellyel Hiutu visszalök a sinre, amelyről leugrott az életed kocsija.

SZIA Hiutu,kérted hogy írjak a tanfolyamokon megélt élményeimről.Megpróbálom:Az első test tánca tanfolyamon,volt amikor úgy éreztem hogy bevagyok zárva egy beton tömbbe,és nincsen semmiféle kiutam,ez borzasztó érzés volt,nagyon szenvedtem,de akkor odajöttél és megnyugodtamez az érzés azóta úgy alakult át hogy minden alkalommal úgy érzem hogy egy légkalapáccsal bontják le rólam a megkövesedett energiát és végre kiszabadulok.Volt olyan hogy úgy éreztem hogy valahova rendületlenül megyek haladok előre fel-fel valahova de amikor már éppen elértem volna az un.célt-ami persze nem tudtam hogy mi eltűntde ez a haladás nem csak olyan kisci erőlködés hanem kőkemény foggal körömmel küzdelmet képzelj el.Csodálatos volt amikor színes pillangókkal,virágokkal és ilyen csodálatosan színes dolgokkal repültem együtt,amikor delfinekkel úsztam a tengerben,és a szívem csordultig volt szeretettel.Egyik alkalommal láttam egy állatot amelyik csodálatosan harmonikusan futott,előszőr nem láttam pontosan hogy milyen állat,de akkor közelebb jött és rám nézett szinte mosolyogva egy csodálatosan szép nőstény oroszlán volt,akiből áradt a bölcsesség,erő és szeretet, ha csak rá gondolok már az is csodálatosan jó érzés,ugy éltem meg hogy bennem van a lehetőség hogy én is elyen legyek.Többször előfordult a test tánca tanfolyamon,hogy egyszerűen az elmém azt az üzenetet küldte hogy biztosan nem csinálom jól amit kell,és ezzel nagyon sokszor szenvedtem,aztán az egyik alkalommal begurultam,elkezdtem bokszolni laposra vertem az “elmém”olyan volt mint egy pacsni és ebből egyszer el kezdett kiemelkedni egy kigyó amely a testemen keresztül felfelé haladt,ezt úgy éltem meg hogy én azaz a tudatom az úr és csak az történhet amit és akarok.A személyes valóságod tanfolyamon számomra az volt a durva hogy az elme milyen akciókra képes,képes olyan dolgokat láttatni amelyek nincsenek is ott,csak egy ismerős vonal folytatásaként az elme folytatta.Megrázó volt amikor becsukott szemmel kellett az emberek között átmenni az egyik helyről a másikra és ez sikerült is.Egyszer úgy érezetm hogy aszívemből kiinduló sugár átöleli a Földet mindenkit az egész Mindenséget és gyógyítja.

Nem tudom igazán, hogy hogyan kezdjem.2006 őszén indultam el, hogy megtaláljam az igazi énemet. Könyv alapján kezdtem megismerkedni a különböző spirituális dolgokkal. Kipróbáltam pár dolgot, de ez most nem lényeges. Végül is Hiutu tanfolyamán találtam magamat. Az első tanfolyam egy 3 napos test tánca volt. Hihetetlen élményeket éltem át. A teljes szabadság érzésétől egészen a korlátoltságig. Aztán úgy döntöttem megyek a következő tanfolyamra, ami a test tánca után 2 nappal kezdődött ez a személyes valóságod tanfolyam volt. Mondta meg olvastam is, hogy hatására változásokon fogok keresztül menni. Persze eltelt 1 nap majdnem már és nem volt semmi. Arra gondoltam már, hogy nem is fog történni semmi különös. Aztán hirtelen jött-Jött a változás. Ültem az ágyamon és olvastam. A szívem hirtelen olyan hevesen kezdett verni, hogy azt hittem hogy kiugrik a helyéről. Egyetlen mondatot ismételgetett, mégpedig azt, hogy “vágd le a hajad” (Punk voltam és tarajom volt középen)! Szóval elmentem és levágtam a felét. Úgy gondoltam ennyi. De nem. Elővettem egy képet, amit Hiutu rajzolt nekem. Elkezdtem nézegetni. Megint ugyan az az érzés. Ugyan az a mondat. Elmentem és a maradék hajamat is levágtam. Nem volt rossz érzésem, semmi megbánás. Jól éreztem magamat. Aztán másik nap megint jött egy változás. Két hónapja játszottam egy “punk” zenekarban. Abból is kiszálltam, mert úgy éreztem, hogy nem fontos a további életemhez. Az igazi énem elkezdett Tudatra ébredni. Szóval engem végül is pozitív hatások értek.

Szeretnél Te is részt venni a tanfolyamon?

Jelentkezz most, vedd fel velem a kapcsolatot!